Penhaligon's Babylon Eau de Parfum

A "Babylon" leírható úgy, mint "fűszerek, aztán még több fűszer, és végül még egy kis fűszer." Hasonlít a "Cairo"-hoz, csak éppen a rózsa nélkül. Annak ellenére, hogy nem vagyok oda az orientális illatokért, ebben a monokromatikus kompozícióban van egy bizonyos elegancia. A Penhaligon's képes volt csupán fűszerekből és fából egy olyan illatot alkotni, ami semmiképpen sem tűnik szegényesnek vagy unalmasnak.

A sáfrány ugyanazt az éles, sós-savanykás hegedűszólamot játssza, kivonva a szerecsendióból annak nem cukrászati, száraz és kissé csípős frakcióját; a zöld koriandermagok egy harmadik hangot adnak hozzá a harmóniához. Együtt valamelyest a Közel-Keleti faszenes kávé illatára emlékeztetnek – minusz a kávé: helyette, ami csak ízesítésnek és aromás adalékoknak szánt, az kerül a középpontba.

Az illat "gyantás-fás" testét ezer árnyalat alkotja, együttesen egy összetett, kevert színt formálva: van benne fahéj érzet, mellette szegfűszeg, tömjén árnyéka, pacsuli pora... talán még az oud is, amelyet a komód alsó fiókjába száműztek, hogy ne nyomja el az előteret. A finálé felé "Babylon" váratlanul édesebbé és még sötétebbé válik – nyilvánvalóan az oud kiszabadult a szekrényből és, felvéve egy majdnem pontosan olyan vaníliát, mint a Cairo-é, néhány kört valcerozott a bemutatóteremben.